A Torony KSK labdarúgócsapata 2024. november 17-én lejátszotta a 2024/2025. évi szezon utolsó őszi fordulóját a III. osztály Szombathelyi csoportjában, ez 13 mérkőzést jelent.
A Torony KSK 29 ponttal a 2. helyen végzett 2 ponttal lemaradva az első helyezettől. A csapat tagjai 2024. július hónapban kezdték meg a munkát heti két edzéssel. A nyár és az ősz során az edzéslátogatottság jó volt. Létszámban és minőségben a tavalyi csapathoz képest erősödtünk. A csapatot alkotó intelligens, fiatal, sportszerető játékosok jó közösséget alkotnak. A játékosok a fociért pénzt nem kapnak, ők fizetik a felszereléseiket, utazási költségeiket, és munka mellett (többen több műszakos) jönnek sportolni.
A lejátszott mérkőzésekkel kapcsolatban elmondhatjuk, hogy minden esetben győzelmi céllal léptünk pályára, annak ellenére, hogy nem mindig sikerült nyerni. Az azonban minden esetben elmondható, hogy a pályára lépő focisták mindent megtettek, az akarással egy meccsen sem volt probléma. A meccsek többsége izgalmas, fordulatos játékot hozott. Az ősz során háromszor is kétgólos hátrányból fordítottunk a második félidőben. Példaként említem, hogy Pecölben úgy sikerült 2-3 arányban nyerni, hogy a félidőben 2-0-ra a hazaiak vezettek, majd 2-2-es állásnál kettős emberhátrányba kerültünk. Példaként említem még a Kőszegszerdahelyen aratott 2-3-as győzelmünket, ahol kétszer is vezetett a hazai csapat, de megfordítottuk a mérkőzés állását a 85. percben, majd a 90. percben kapusunk 11-est hárított, és így hoztuk el a 3 pontot. Megemlítem még az utolsó fordulót, amikor is Nemeskolta 3-0 arányban vezetett, de a végén megfordítottuk a mérkőzést és mi nyertünk idegenben 3-4-re. Ezek katartikus pillanatok, élményt adnak játékosnak és szurkolónak is. Az ilyen izgalmak miatt érdemes ellátogatni a toronyi csapat mérkőzéseire és szurkolni a srácoknak, akik az őszi meccseken bizonyították, hogy érdemesek arra, hogy a falut képviseljék.
A tavaszi szezonra való felkészülés február első hetében kezdődik. Célunk, hogy a játékunk minőségén javítsunk, a fiatalok fejlődését segítsük és minél jobb eredményt érjünk el a tavaszi mérkőzéseken. Külön öröm, hogy az edzéseinken olyan fiatal, helyi srácok is részt vesznek, akik életkoruk vagy más ok miatt nem a Torony KSK igazolt labdarúgói, de szívesen jönnek közénk mozogni egyet. Köszönöm a játékosok, csapattársaim példaértékű hozzáállását, és a csapat körül lévő személyek (Gombás József, Joó Imre, Csiszár József) segítségét, támogatását.
HAJRÁ TORONY!
Pungor Péter
edző